Klíma karbantartás

Kapcsolat

Lépjen velünk kapcsolatba.

A klíma karbantartás sokak szerint felesleges feladat. Különösen azok gondolják ezt, akik alapvetően ritkán kapcsolják be a készüléküket. Egy szezonban csak párszor élnek a berendezés nyújtotta előnyökkel, akkor meg minek foglalkozni a szervizeltetéssel, hiszen ennyi használattól kizárt, hogy bármi gondja legyen a szerkezetnek. Nos, van egy jó, meg egy rossz hírünk. Kezdjük a rosszal. Ez az elképzelés úgy, ahogyan van, fals. A jó hír azonban az, hogy túl sok fáradtságot nem igényel a rendszeres, következetes karbantartás, aminek az eredménye többek között a hosszú élettartam. De rögtön kifejtük a mellette szóló érveket, mert azokból akad bőven.

A gombák így is, úgy is megjelennek?

Kapcsolat

Lépjen velünk kapcsolatba.

Az első, sokak által alkalmazott indok, ami a szervizeltetés ellen szól, a ritka bekapcsolás. Ez pont, hogy kifejezetten kedvez a gombák megjelenésének, amik így szépen és csendben el tudnak terjedni, be tudják magukat fészkelni a rendszerbe. Az időközben felhalmozódó szennyeződések sem láthatóak szabad szemmel, de ettől még nem szabad megfeledkezni a jelenlétükről. Kiváló példa minderre a porosodás ténye, ami a polcokon, a kitett tárgyakon nem hogy hónapról hónapra, hanem konkrétan napról napra megfigyelhető. Hiába a folyamatos portalanítás, a porcicák kérlelhetetlenek, és akkor is feltűnnek újra és újra. A jelenség még erőteljesebb, ha nagyvárosi környezetről beszélünk, ahol a kinti levegő szmogtartalma eleve nem hagyja érintetlenül a benti levegőt sem, hiszen elegendő napjában egyszer szellőztetni, már akkor is minden adott a nagyfokú porosodáshoz.

Száz szónak is egy a vége, a klíma belseje is ugyanilyen módon képes elporosodni. Ekkor a szerkezet ezt a szennyezett, poros levegőt keringeti a légtérben, amiről meg mondanunk sem kell, hogy mennyire egészségtelen.

De akkor mire valók a szűrők?

MEGÚJULÓ ENERGIA

Hőszivattyú, szolár rendszerek kiépítése.

Természetesen roppantul hasznosak, ehhez kétség sem férhet, viszont a mikro méretű porszemcséket nem tudják felfogni, kiszűrni. Így azok bejuthatnak a mélyebb rétegekbe, többek között a hőcserélőkhöz. A rajtuk megtapadt szemcsék tulajdonképpen egy filmszerű réteget alkotnak, ami kitűnő táptalajként szolgálhat a szennyeződésre éhes gombáknak, baktériumoknak, lévén a nedves, párás közeg amúgy is adott, ami számukra maga a nagybetűs élet.

A fentiekből kiderül, hogy a karbantartás lényege nem a kapkodás, hanem a megelőzés. Akkor célszerű cselekedni, amikor még nincsen semmi baj, és nem akkor, amikor már vígan élősködnek a gombatelepek, és a különböző mikroorganizmusok szennyezve ezzel a légkörnyezetet. Ha a klíma furcsa szagokat áraszt bekapcsolás után, az bizony azt jelenti, hogy az élősködők köszönik szépen, határozottan jól érzik magukat. Nem jó ötlet ezt a kellemetlen állapotot megvárni.

Miért érdemes még a rendszeres karbantartásra szavazni?

FŰTÉSRENDSZEREK

Gázszerelés

Azért, mert az évente minimum egyszeri klíma karbantartás elvégzése feltétele a gyári garanciának. Az ember hajlamos olykor összekeverni a dátumokat, megfeledkezni fontos eseményekről, ezért mindenképpen ildomos eltenni a számlát, aminek a segítségével igazolható a garancia. Ha pedig a klíma nemcsak hűt, hanem fűt is, akkor a legjobb évente kétszer átvizsgáltatni a rendszert, hiszen eleve lényegesen nagyobb igénybevételnek van kitéve, mint pusztán hűtés esetén.

Mi a helyzet az instant áruházi megoldásokkal?

A boltokban kapható, vegyszeres spriccelések jól hangoznak, a marketingjük sem rossz, de a hatékonyságuk jócskán hagy kívánnivalót maga után. Eleve ha a lamellákat kiterítenénk, akkor több száz négyzetméteres felületet kapnánk. Még jó, hogy ennek az óriási területnek a megtisztítására nem elegendő pár csepp felülről befolyatott vegyi anyag.

Mi ezt nyújtjuk Önnek

5 ÉV GARANCIA

5 év garanciát biztosítunk az általunk beépített anyagokra.

Kapcsolat

Lépjen velünk kapcsolatba.

ZAJ ÉS TŰZVÉDELEM

 

Gyors és precíz munka

A vállalt munkát határidőre át tudja venni.

Szakszerű gépészeti számításokkal dolgozunk

Pontos terveink vannak. Azt kapja, amit megígértünk.

5 év garancia az általunk beépített anyagokra, szerelésre

Beázás, csőtörés esetén viseljük a költségeket, így pénzt és energiát takarít meg.

E-naplót vezetünk

Az elektronikus építészeti naplóba betekintve utána tud nézni a munkafolyamatoknak.

Intézzük az engedélyeztetést

Beszerezzük a szükséges engedélyeket is, kész rendszert kap. Több ideje marad a fontos dolgokra.

Zaj és tűzvédelem

Munkánk során betartjuk a zaj-, és tűzvédelmi szabályokat. Biztonságban érezheti magát, és környezetét.

Azért, hogy épületgépészeti rendszere kifogástalanul működhessen, neves márkákkal dolgozunk együtt.

Nem elégszünk meg ha a csapból folyik a víz, kiemelt figyelmet szentelünk a Zaj és Tűzvédelemre is.

várjuk hívását!

+36 70 756 6255

Akciók